A hely, ahonnan bátran válogathatsz

Amikor az ember ajándékon gondolkodik akkor bizony manapság már egészen nehéz dolga van, hiszen ha csak nem akar egy teljesen kommersz ajándékot oda dobni egy papír tasakban, vagy egy ajándék dobozban, hanem egy használható, ám mégis meglepetésként ható dolgot szeretne adni, akkor nagyon sokat kell gondolkodnia. Végig kell gondolnia, hogy vajon az ünnepelt minek örülne, mi az, ami nincs még meg számára, aminek örülne, és amit nem csak feltesz a polcra, hanem bizony használni is tudja. Nemrég én is egy ilyen nehéz helyzetbe kerültem, és megmondom őszintén, hogy egy nagyon szuper aranyos kis oldal, a szalaibalazs.hu mentett meg a csúfos kudarctól, hiszen a szalaibalazs.hu oldalon egyszerre két ajándékra is rátaláltam, ami hihetetlen öröm volt számomra.

Az egyik egy ajándék családi fotózás volt, ami azóta végig is ment, és csupa-csupa jót hallottam Szalai Balázs munkájáról, nem csak annak eredményéről. Az én családom ugyanis nem igazán szeret fotózkodni, és ebben a szüleim járnak talán leginkább az élen, azonban a visszajelzésük alapján nagyon jól érezték magukat, és a képek is tökéletesek lettek.

A másik ajándék pedig egy vászonkép volt, amit a volt tanárom számára vásároltam, hiszen imádja a levendulát, és így a Levendula vászonkép, amit találtam számára tényleg a meglepetés erejével hatott, és egyébként tökéletesen mutat az irodája falán is.

Így tehát én valójában iszonyatosan jól jártam azzal, hogy rátaláltam erre az oldalra, és csak javasolni tudom mindenki számára, hogy ha ajándék ötletben gondolkodik, akkor nézzen fel ide, mert nem csak a fotózás, hanem a vászonképek világa is nagy segítségére lehet. Én mindkettőről csak pozitívan tudok nyilatkozni, olyannyira, hogy a szüleim azóta már újabb fotózáson is jártak Balázsnál. Biztos vagyok benne, hogy aki innen választ, nem fogja megbánni.